Kedvezően alakult a januári fizetési mérleg – 5800 pont fölé emelkedett a BUX • Fellélegzett a budapesti tőzsde • 1999.03.09
Kedvező fejleményről adhatott hírt a jegybank: januárban a fizetési mérleg hiánya „mindössze” 171 millió dollár. Ez lényegesen kedvezőbb a várakozásoknál, sőt a korábbi évek első hónapjában keletkezett deficitnél is. A budapesti tőzsdeindex máris 468 ponttal emelkedett a múlt hét végéhez képest, s elérte az 5804 pontot. Elemzők nem zárják ki, hogy a jobb fizetési mérleg a fékeződő gazdasági növekedés jele.
MH–össszeállítás
Januárban 171 millió dollár hiány keletkezett a fizetési mérlegben – közölte előzetesen a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A múlt héten még 290 millió dollár deficitet jósoltak a Reuters által megkérdezett piaci elemzők. S ami talán még többet mond: 1996 és 1997 első hónapjában 300 millió körüli, tavaly év elején pedig 210 millió dollár volt a deficit.
Korai lenne túlzottan optimista következtetéseket levonni – értékelt Járai Zsigmond pénzügyminiszter újságírók előtt. Hozzátette, az export gyorsabban, a behozatal lassabban növekedett, mint a kormányzat várta. Ennél is biztatóbbnak tartja, hogy a januári nettó tőkeberuházás meghaladta a 300 millió dollárt.
Járai a nyugat–európai gazdasági növekedés lassulása ellenére is reméli, hogy hazánkban sikerül fenntartani a kedvező folyamatokat. Megerősítette, hogy egyelőre nincs szükség további megszorító intézkedésekre (a büdzsé 50 milliárd forintnyi tartalékainak zárolásán kívül).
Járai már tegnap, a Világgazdaságnak adott interjújában jelezte, hogy a fizetési mérleg kellemes meglepetés. Délelőtt a Gazdasági Minisztérium (GM) rukkolt elő – szokatlan gyorsasággal – a kedvező adatokkal: eszerint a januári külkereskedelmi hiány a vámstatisztikai megfigyelés szerint 177 millió dollár, vagyis 53 millióval kisebb a tavalyi első havi passzívumnál.
• Folytatás a 9. oldalon
Folytatás az 1. oldalról
Mindezek következtében a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) már délelőtt 5649 pontról – a pénteki záróértéknél 313–mal magasabban – indult a tőzsdeindex, és 5804 ponton zárt. Holott egy hónappal, s különösen három héttel ezelőtt épp a kedvezőtlen makrogazdasági adatok miatt kezdett el lefelé kúszni az index (a február 4–ei, 6943 pontos csúcsról).
Nemcsak a részvények erősödtek, hanem a magyar pénz is: árfolyama a dollárral szemben 3 forinttal javult a bankközi piacon, ami azt jelenti, hogy újra az árfolyamsáv erősebbik felére került, ellentétben a múlt heti jegyzésekkel.
Az MNB előzetes adatai szerint az első havi áruforgalmi hiány mindössze 61 millió dollár, s a kamatjellegű fizetésekben 112 és a különféle szolgáltatásoknál 90 millió dolláros passzívum keletkezett. Osztalékkivonás nem volt januárban, sőt 16 milliós aktívum keletkezett az adóssághoz nem kapcsolódó jövedelemáramlásban.
A GM vámstatisztikája alapvetően eltér a bankok jelentésein alapuló fizetési mérlegtől; eszerint az első havi kivitel elérte az 1600 millió dollárt, így 4,7 százalékkal nőtt, míg a behozatal dollárértéke közel 1778 millió dollárra, azaz csupán 1 százalékkal gyarapodott a tavalyi első hónaphoz képest.
Jó, hogy megnyugtatta a fizetési mérlegről szóló hír a piacokat, de egy hónap alapján nehéz megalapozott következtetéseket levonni – vélte kérdésünkre Oblath Gábor, a Kopint–Datorg Rt. kutatási igazgatója. Szerinte lassul a gazdasági növekedés, és – a múlt év rendelkezésre álló adataiból ítélve – nőnek a készletek. Az import növekedése emiatt lassul, illetve szűkül a rés az import és az export bővülése között. Mindez azonban az export tavalyinál lassúbb gyarapodásával jár együtt, s azzal, hogy a növekedés mindössze 3,5–4 százalék lesz az idén, a fizetési mérleg hiánya pedig valamivel 2,5 milliárd dollár fölött – jósolja Oblath.
Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa kedvezőnek tartja, hogy mérséklődött a profitkivonás, és nőtt a tőkebeáramlás. Egyelőre kedvező az áruforgalmi mérleg is, bár félő, hogy ez a múlt év utolsó negyedében lelassult ütemben gyarapodó beruházások ez évi fizetésekre áthúzódó hatása – fejtette ki lapunknak Petschnig. Mindenesetre az első hónapban az import is, de az export is csökkent a múlt év utolsó negyedének havi átlagához képest – hívja föl a figyelmet.
A januári tőkebeáramlás nagyobb, mint tavaly bármelyik hónap tőkebefektetése – emelte ki kérdésünkre Török Attila, a Postabank Értékpapír Rt. elemzője. A minden várakozáson aluli áruforgalmi mérleg hiány szerinte valamilyen nem ismétlődő, egyedi ok következménye lehet, és az első negyedévben már romlani fog a tavalyi azonos időszakhoz képest, s változatlanul úgy véli: az éves deficit meghaladja majd a 3 milliárd dollárt.
A tőzsde hirtelen erősödése 18 milliárd forintot is meghaladó forgalom mellett következett be. De ez még nem azzal magyarázható, hogy visszatért a külföldi befektetők bizalma – mondták el kérdésünkre a kereskedők. Voltak ugyan külföldi vásárlók, az áremelkedést azonban elsősorban a spekulatív vásárlások gerjesztették – tudtuk meg Kozma Lászlótól, a CA IB üzletkötőjétől. Főként belföldiek álltak a vételi oldalon, akik az előzetes jelzések után jó fizetésimérleg–adatokra vártak, ebből kiindulva pedig emelkedő trendre számítanak a következő napokban.
Ezzel szemben Dzubák Attila, a Procent Befektetési Rt. elemzője az MTI–nek elmondta: a kereskedés elején tapasztalt emelkedés egyértelműen a New York–i tőzsde kedvező alakulásának köszönhető, s tegnap már egyre több külföldi befektető jelentkezett vevőként a BÉT–en.
Az általunk megkérdezett állampapír–piaci elemzők azonban a külföldi befektetők tartózkodását érzékelték. A kereskedés nem volt számottevő, vagyis az előző napokhoz hasonlóan a befektetők visszafogottabban reagáltak a hírekre. Az Államadósság–kezelő Központ által jegyzett referenciahozamok a legtöbb lejáratra 5–9 bázisponttal csökkentek. A kereskedők ma további 20–30 bázispontnyi csökkenésre láttak esélyt.
• E. J. – P. Zs. – R. R.