Horribilis pénzmaradványok a büdzsében • Az első havi hiány 59 milliárd • 1999.02.18

A központi költségvetés 59,1 milliárd forintnyi hiányt produkált januárban. A teljes államháztartási deficit az előzetes adatok szerint 90,2 milliárd, megközelíti az éves előirányzat 20 százalékát. Az egyik központi számlára 30,9 milliárd forint özönlött a tavaly év végével megszüntetett négy állami pénzalap „örökségeként”.

A költségvetési törvény értelmében megszűntek az út–, vízügyi, környezetvédelmi és nemzeti kulturális alapok, s ezeknek 1998 végi maradványát, 30,9 milliárd forintot a központi költségvetés fejezeti kezelésű célelőirányzat számlájára utalták át – derült ki a Pénzügyminisztérium sajtótájékoztatóján.
Mint Thuma József helyettes pénzügyi államtitkár kérdésre közölte: a büdzsé összeállításakor nem tudtak a megszűnt alapoknál beragadó pénzek nagyságáról, ezért nincs erről előirányzat. A törvény szerint a maradvány felhasználásáról a kormány határoz, vagyis sorsa júniusban, a 40 milliárd forintnyi zárolt tartalékkal együtt dől el – hallhattuk.
További kérdésre Thuma úgy fogalmazott: vannak olyan elgondolások, hogy egyáltalán nem költik el a maradványt, hogy ezzel is javuljon az egyensúly.
Egyelőre azonban az egyensúlyi helyzet semmilyen rendkívüli intézkedést nem indokol – szögezte le az államtitkár.
Az 59,1 milliárdos januári hiány a teljes évre előirányzott deficit 15,5 százaléka – valamivel rosszabb a tavaly januári, 12,5 százalékra tehető teljesítésnél. Az elkülönített alapok maradványának befizetése nélkül a hiány 90 milliárd forint – az éves előirányzat 23,5 százaléka – lett volna a központi költségvetésben, bár ez nem érintette volna a teljes államháztartás deficitjét.
Az adósságszolgálati kiadásokból 103 milliárdot kellett az első hónapban teljesíteni, 25 milliárddal többet, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági piacra jutási támogatásból máris elköltötték az éves keret 31,6 százalékát, 15,7 milliárdot.
A különféle adók nagyjából az időszaknak megfelelően folytak be, kivéve a pénzintézeteket, melyek 1,3 milliárdot, az éves penzumnak mindössze 3,8 százalékát fizették be. Az MNB befizetés helyett 3,1 milliárdos támogatást kapott a büdzséből.
A tb–járulék–bevételek máris 161,4 milliárd forintra, az éves előirányzat 9,1 százalékára rúgtak; ezenfelül a büdzsé átutalta a tb–nek a járulékbevételekből az első negyedévre eső összeget, 6,7 milliárd forintot. A tb gazdálkodását a gyógyszertámogatásokat kivéve takarékosnak minősíti a pénzügyi tárca.