Növekedés, ciánveszély • 1998.04.16
Gyorsuló gazdasági növekedést sejtetnek a statisztikai adatok: az ipari termelés emelkedése két számjegyű, az ipari rendelésállomány további gyarapodást ígér, az export töretlenül föllendül. Csak ne fenyegetné az az átkozott ürömi gáztisztító massza ciánszivárgással a budai karsztvízforrásokat.
Az ipari fejlődés persze használhatna is a budai források ügyének, hisz modern világunkban a ciántalanítás csakis ipari módszerekkel képzelhető el. Nem vagyunk romantikus nullnövekedés–pártiak. Azt sem állítjuk, amit az irodalmi hetilap hétről hétre sulykol „reálgazdaság”–vitájának obligát előszavaként, miszerint nagy léptékekben, makróilag kezdenek jól menni a dolgok, ám „sajnos a polgár ebből semmit sem érez”. Ezt nem hisszük. Bár a polgárt így általánosságban nem kérdezhettük meg, megkockáztatjuk: bizonyára rá is háramlik valami a másfél éve megindult növekedésből.
De a privatizált gazdaság növekedése ellenére nincsenek a helyükön a dolgok. Az ipar növekszik, mert szerencsésen gazdára talált, de a közre tartozó ügyek, amelyeket egykor rendőrállamilag vigyáztak – ha ugyan vigyáztak –, lenézett, semmibe vett dolgokká válnak, válhatnak. Lám, ciánveszély van, s nincs ki eltakaríttassa az ürömi mocskot. A főváros például az állammal fizettetné ki a cechet, mondván: az egykori Fővárosi Tanács a hatvanas évektől az épp hatályos jog alapján, engedéllyel rakatta le a kritika tárgyát képező masszát. Vagyis ha jól értjük, amire akkor engedélye volt, az most is jogos, még ha utólag derült fény arra, hogy ciánveszélyről van szó.
Akkor szabad volt, most tehát nem a miénk a felelősség – íme a jogfolytonosság kiforgatott jogállami eszméje. Közben persze a külföldi tőke töretlenül áramlik be, támogatva a növekedést s még inkább a spekulációt. A spekulációval sincs baj mindaddig, amíg a növekedés olyan megalapozott, kiegyensúlyozott, mint amilyennek most látszik. Nyugodtak lehetünk – de elbizonytalanít a ciánveszély.