Jól teljesít a büdzsé, de kevesebb külföldi hitelez • Egymilliárd dolláros tőkekivonás • 1998.10.16

Augusztusban és szeptemberben több mint egymilliárd dollárnyi állampapírtól szabadultak meg a külföldiek – derült ki a pénzügyi tárca tájékoztatóján. A központi büdzsé ugyanakkor a tervezettnél jobban teljesít, hiánya szeptemberig 278 milliárd forint. A jövő évi költségvetésben zárolt tartalék formájában tesznek félre 33–35 milliárdot arra az esetre, ha 1999–ben mégsem érné el az 5 százalékot a gazdasági növekedés.

Hála a vártnál nagyobb adóbevételeknek, a központi költségvetés hiánya szeptemberig az éves előirányzat mindössze kétharmadának felel meg: privatizációs bevételek nélkül 277,6 milliárd forint. Ebből a szeptemberi deficit mindössze 13,6 milliárd – derül ki a PM adataiból.
Továbbra is 4,5–4,6 százalékra becsülik az államháztartás ez évi, GDP–hez viszonyított hiányát – mondta el Thuma József, a PM helyettes államtitkára. Kérdésre hozzátette: a két társadalombiztosítónál 70–80 milliárd forint lesz az idei deficit, és nem fogja elérni a százmilliárdot.
Háromnegyed év elteltével a tb pénzforgalmi hiánya 89 milliárdra rúg, de ez a végelszámolásnál 68 milliárdnak felel meg, mivel az új nyugdíjrendszer miatt kieső 21 milliárdos járulékbevételt az év végén téríti meg a központi büdzsé a tb–nek. Viszont csak szeptemberben 16 milliárdnyi tb–hiány keletkezett, amiben a PM részleges információi szerint 4–5 milliárd erejéig a bevételek elmaradása, 0,2 milliárddal kórházcsőd, 1 milliárddal vagyonértékesítési kiadás, 1,4 milliárddal pedig az gyógyító–megelőző ellátásoknál fölmerülő többletköltségek játszanak közre.
A külföldiek kezén levő állampapír–állomány augusztus elején elérte a 408 milliárdot, csakhogy még abban a hónapban 134, szeptemberben pedig további 99 milliárd forinttal csökkent – közölte a PM. Vagyis az állampapírokból a tőkekivonás meghaladta az 1 milliárd dollárt. Mint ismert, a forint jócskán elmozdult az árfolyamsáv erősebbik szélétől, a bankközi kamatok pedig a passzív repokamattól. Vagyis a jegybank megszüntette a forintkivonást (a sterilizálást), s így nála rekordnyereség keletkezett. Mint most a PM közölte, 13,3 milliárdos nyereségbefizetést teljesített az MNB az augusztusi eredményelszámolás során. (Igaz, ezt csökkentette az a 825,5 millió forint, amelyet a büdzsé fizetett az MNB–nek a nyolcadik havi sajáttőke–elszámolás kapcsán.)
Az 1999–es költségvetés még nem készült el, de várhatóan a jövő csütörtöki kormányülésre meglesz – mondta Thuma. Zárolt tartalék képzésével készülnek föl arra az esetre, ha a gazdasági növekedés 4 százalékra sikerülne a hivatalosan jósolt 5 százalékú helyett. Ez nagyobb mozgásteret ad, mint ha a bevételi és kiadási oldalt egyaránt négyszázalékos növekedés figyelembevételével terveznék – magyarázta.
Ha 1 százalékponttal kisebb lesz a növekedés, 33 milliárd forintnyi bevétel (adó, járulék) esik ki. Ezt az összeget zárolt tartalék formájában félreteszik, s a költségvetési törvényben várhatóan felhatalmazást adnak a kormánynak arra, hogy év közben döntsön az összeg felhasználásáról. A zárolt tartalék „megpántlikázott” keret: ha fölszabadítják, akkor azok a tárcák használhatják föl, ahonnan elvonták. Szóba jön még további 2 milliárd egészségbiztosítási tartalékra – derült ki Thuma szavaiból. Ezenkívül az ideihez hasonló összegű, 15 milliárd forint általános tartalék jövőre is a kormány rendelkezésére áll majd, ez nem zárolt összeg – magyarázta a helyettes államtitkár.