Az elillant hét százalék • 1998.09.17
Új helyzet van. Eddig úgy tűnt, hogy az Orbán–kormány szerencsés csillagzat alatt született, mondhatni a „hét százalék” jegyében. A hétszázalékos növekedést persze nyilván nem gondolták egészen komolyan, bár szavazatgyűjtésre nyilván nem jött rosszul; azt szimbolizálta a hetes szám, hogy vége a gatyamadzag–szorítósdinak, a stabilizáció lezárult, felejtsük el, jöhet a gyarapodás, a jólét.
Most meg mégis előnyben részesítendő a stabilizálás a növekedéssel szemben, legalábbis a gazdasági miniszter szerint. Sajnos nem tartja kizártnak, hogy 1999–ben csak három–négy százaléknyi növekedés kerekedik ki. Ez érzékelhetően kisebb annál az öt százaléknál is, amivel eddig számoltak a gazdasági szakminiszterek – óvatosságból, jó előre taktikázva a költekezésben érdekelt tárcák és kormánypárti erők kívánságaival szemben. A jegybank elnöke pedig jelezte: készen áll a kamatemelésre. Igaz, a jegybank tartalékai állják az esetleges további tőkekivonásokat is. A jelek szerint az MNB mégis megelégelte a tőkekiáramlást, s kész áldozatot hozni lefékezésére.
A forró tőke kimegy, a forint az árfolyamsáv gyengébbik szélén tanyázik, de nincs baj az alapvető folyamatokkal, a fundamentumokkal – hallhattuk eddig. Erre most kiderül: mégis baj van velük. Ma még jól áll a fizetési mérleg, továbbra is bővül az export s vele az ipari termelés, így szerencsére a külön leértékelés nem indokolt, sőt októberben még lassítják is a megszokott csúszó leértékelést. Ha azonban a világon körbefutó válság eléri Nyugat–Európát, akkor a magyar exportkilátások is romlanak. Akármennyire is fontos a hazai piac, mégis csak kis ország vagyunk, a külpiacok határozzák meg lehetőségeinket. Chikán ezt üzente, amikor a lassúbb növekedés veszélyéről beszélt. Elvileg (mondhatni ideológiailag) a Fidesz–program, a hét százalék pártján áll, de gyakorlatilag, mármint ami a jövő évet illeti, reálisabbnak tartja ennek a felét – vehetjük ki szavaiból. Csak azt nem tette hozzá, amit a nagy angol közgazdász, Keynes – akinek követője, Matolcsy György, a Fidesz választási programjának megalkotója – mondott volt: hosszú távon csak egy biztos: mindnyájan meghalunk. És, ha jól látjuk, már rövid távon is kétségessé vált, vajon tényleg megkockáztatható–e jövőre a meghirdetett hét százalékpontnyi járulékcsökkentés, ami egyébként tényleg jó dolog lenne.
Nem árt óvatosnak lenni – üzeni Chikán és Járai szakminiszter a kormányfőnek. Ahhoz, hogy meg is győzzék őt, nyertek egy hónapot, kapóra jött az államháztartási törvény módosítása. De vajon meghallgatják–e? Egy héttel ezelőtt Chikán nem járt szerencsével: azt üzente, hogy drága lesz nekünk a foci EB, de másnap Orbán visszaüzent: megrendezzük, Ausztriával együtt. Á la Expo '96, amiből végül nem lett semmi.
A bajok attól bajok maradnak, hogy külső okok tehetnek róluk: az elbizonytalanodó távoli piacok, a gondokkal küszködő messzi országok, amelyek különféle áttételeken át hatnak a magyarok külkereskedelmi partnereire, következésképp ránk is. De az már a vezető politikusoktól függ, hogy komolyan veszik–e a recesszió veszélyét, és súlyuknak megfelelően értékelik–e a külső piaci hatásokat; leszámolnak–e a belső piac „élénkítését” reklámozó választási ideológiával. Egy szerényebb növekedési ütem mellett sokkal rosszabbul esik a költségvetési szigor, a GDP négy százaléka alá szorítandó deficit. Ráadásul épp a napokban derült fény két, egyenként százmilliárdos állami kötelezettségre: a Postabank irdatlan veszteségére és az önkormányzatok elől – az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény–ellenesen – elprivatizált gázközműrészvényekre. Ez jórészt az előző kormányzati ciklus öröksége. S eggyel több ok, sajnos, a pótcselekvésre, a bűnbakkeresésre. Az említett régi terhek egy része talán tovább görgethető, az elmaradt növekedés azonban nem hozható vissza, és akár 200 milliárddal is leapaszthatja a büdzsé kiadásait.
Jöhet tehát a régi harc új szereplőkkel: vajon melyik ujjunkba harapjunk? Jut–e egyszerre több pénz az iskolára és az egészségügyre, a nyugdíjasokra és a fiatal családokra, a közalkalmazotti bérfejlesztésre és a hadseregre, a mezőgazdaságra és a kisvállalkozásokra? Próbatétel lesz ez, csata a koalíciós pártok és a frakciókon belüli lobbyk között.
Hogy aztán milyen ütemű lesz a növekedés, következésképp mennyit oszthatnak szét a politikusok, az ténykérdés. Erről nem lehet szavazni.