Kötelezettségek
Az adófizetőknek elemi joguk megtudni: milyen összegekben, milyen alkalmakkor, milyen kockázattal vállal kötelezettséget az állam. Nem volna szabad különbséget tenni a tényleges közkiadások és a jövőben, kisebb-nagyobb valószínűséggel bekövetkező közköltekezés között. Mégis az állami kötelezettségvállalásokat illetően rendre csorbul az adófizetők közérdekű információs joga. Most persze hálásnak kellene lennünk: a parlament gazdasági bizottságának ülésén közölték az illetékesek, hogy a privatizációban eddig vállalt 399 milliárd forintnyi kötelezettségből a számítások szerint 41 milliárdot „bukhat” az ÁPV Rt., s vele a magyar állam. E kockázatra még az idén 25 milliárdos keretet különítenek el (eddig 9,9 milliárdos keretről tudtunk), s jövőre fedezik le a teljes összeget. Kiderült, hogy az ügyben nincs semmi rendkívüli: az állam, illetve vagyonkezelője üzletel, s ez bizony együtt járhat nem várt utólagos kifizetésekkel. Fölvethető persze, miért akarják akkor a privatizáció hasznát „kamatmegtakarítás” ürügyén sebtiben elkölteni? Ám ettől eltekintve a 41 milliárd – még ha ki is kellene fizetni a teljes összeget – elviselhető tehernek látszik a privatizáció előnyeihez képest. Miért titkolózott akkor eddig Suchman Tamás, s miért tájékoztatja most is vonakodva a parlament bizottságait? Miért hiányosak még mindig a kötelezettségvállalásokról közzétett információk (a sérthetetlen üzleti érdekeket figyelembe véve is)? Mert a kötelezettségekhez bűntudat tapad. „Kezdte” az MDF vezette kormány, amely titkos határozatokkal használta ki a garanciák tekintetében tátongó joghézagokat. Folytatta a mostani kormányfő, aki 600, majd 900 milliárdot varrt elődeinek nyakába, s úgy tett, mintha a kormányváltással elvágták volna a jövőbeli terhek halmozását. S ha most már új kötelezettségek kerülnek napvilágra, úgy tesznek az illetékesek, mint akik rossz fát tettek a tűzre. Az adófizetők viszont nem gyerekek.