Ráerősítenek az adóbehajtásra

MH-tudósítás
A Pénzügyminisztérium a jövő évi büdzsét úgy tervezi, hogy a GDP 4 százalékának megfelelő mértékben csökkenjenek a bevételek és – kamatok nélkül – a kiadások is. Ugyanakkor a bevételek között 35 milliárd forintot szerepeltetnek az adóbehajtás eredményességéből származó többletként – derült ki tegnap egy gazdasági, gazdaságvédelmi konferencián.
Pitti Zoltán APEH-elnök szerint az adóbehajtásban minden forint többletráfordítás 5 forint többletbevételt hoz az első és 10 forintot a második évben. Lapunk kérdésére hozzátette: jövőre az adóhivatal országszerte 2400 fővel kívánja növelni a létszámot, ebből 400 a kiépítendő ügyfélszolgálati hálózatban dolgozik majd.
A vártnál lassabb, 1,5 százalékos az idén a GDP növekedése, nagyobb az éves átlagban 20 százalékot meghaladó infláció és így a reálbércsökkenés is – fejtegette Akar László, a Pénzügyminisztérium államtitkára. A gazdasági szféra helyzete viszont javul, az adózott nyereség és az amortizáció összege az utóbbi két évben 306 milliárd, illetve 550 milliárd forint volt, az idén eléri a 780 milliárdot.
Az idén megtermelt GDP az újabb becslések szerint 6745 milliárd, a fölhasznált GDP 6785 milliárd forint lesz, a rés a kettő között mindössze 0,7 százalék. A stabilizálódást mutatja az is – sorolta az államtitkár –, hogy a fölhalmozás az idén eléri a GDP 24 százalékát, holott néhány évvel ezelőtt ez még 20 százalék alatt volt; a bruttó nemzeti megtakarítás a GDP-n belül az 1994. évi 14 százalékkal szemben az idén 22 százalék körül alakul.
Mivel a közalkalmazotti béremelések még hátravannak – júliustól egyszerre érezhetővé válik a februárig visszamenőleges emelés – a bruttó béremelkedés Akar szerint elérheti a korábban ígért 19,5 százalékos mértéket.
A PM úgy véli, a társadalombiztosítás egyensúlya jövőre a járulékok 2,5 százalékpontos csökkentése mellett is megteremthető. Ennek fedezete az volna, hogy jövő évtől minden szja-köteles jövedelem után járulékot kell fizetni (az osztalékot kivéve). Újságírók kérdésére az államtitkár hozzátette: gondolkodnak még azon, hogy az osztalékjövedelem csak bizonyos határ alatt (például csak az alaptőke 50 százaléka erejéig) legyen járulékmentes.