A számvevőszék öt év állampapír-kibocsátásáról • Magas költségek, horribilis kamatok
A kormány s benne a Pénzügyminisztérium csak a költségvetési hiány finanszírozásának esedékes szempontjait tartotta szem előtt, ezért az állampapír-kibocsátások magas kamattal és költségekkel jártak – állapítja meg az 1991–95 közti piaci deficitfinanszírozásról az Állami Számvevőszék legújabb jelentése.
MH-információ
A költségvetési hiányt finanszírozó adósság 1990 végétől a múlt év végéig háromszorosára, 1400 milliárd forintra nőtt. A deficitet 1992 óta csak a piacról finanszírozzák, így az állampapír-állomány 1995-ben a deficitek miatt támadt adósság 70 százalékát testesíti meg, ami tetemes növekedés az 1990-es 5 százalékhoz képest.
Az ÁSZ megállapítja, hogy az állampapír-kibocsátásban egyre kevéssé kötötte meg a parlament a kormány kezét. 1991–94 között a költségvetési törvények megszabták ugyan, mennyi kötvényt, illetve kincstárjegyet bocsássanak ki, de a tényleges kibocsátási arányok jelentősen eltértek a felhatalmazásbeliektől. Így aztán az 1995-ös büdzsé már ki sem tér a kibocsátandó papírok összetételére. A költségvetési törvényjavaslatokban nem támasztották alá elemzésekkel a hiányfinanszírozás és a kamatok előirányzatait. 1991-ben a törvényben megszabott 3,8 milliárd helyett 46 milliárdnyi lett a kincstárjegy-kibocsátás. Később a pótköltségvetés utólag szentesítette a túllépéseket, az 1994-es pótbüdzsével viszont az volt a baj, hogy nem módosította a kincstárjegy-kibocsátás előirányzatát, holott a többszörös túllépés már a beterjesztés idején látható volt.
A számvevők csak egy 1993 márciusi és egy 1995 szeptemberi finanszírozási tervet láttak. Vagyis – írják – „a PM felső vezetői nem kívántak számon kérhető követelményeket állítani a kibocsátásokért közvetlen felelősséget viselő szervezeti egységekkel szemben”. A kibocsátás ütemezését nehezítette a társadalombiztosítási alapok előreláthatatlan forgóalap-igénybevétele (ami 1994 első negyedében 0–40 milliárd, 1995 utolsó negyedében 80–120 milliárd forint között ingadozott).
Két kötvény esetében (1993/A, 2001/A) egyetlen kibocsátási terv, szerződés vagy levél sem állt rendelkezésre, de előfordultak részleges vagy aláírás nélküli dokumentálások is (1995/B,D,G, 1997/D,E, 1997/I,M,O, 1998/C, 2003/A, 2004/A stb. ). A visszaváltott értékpapírok megsemmisítésének dokumentálását elmarasztalja az ÁSZ, de példát itt nem említ.
A számvevők szerint a jutalékok és díjak „indokolatlanul magasak” és – mivel a különféle forgalmazókra eltérő szabályokat állapítottak meg – „versenysemlegességet sértőek” voltak. E költségek 1991-ben még csak 82 millióval terhelték a büdzsét, 1995-ben viszont 5 milliárdra rúgtak. Az ÁSZ „feltételezi”, hogy a változó kamatozású kötvények forgalmazási, pénzforgalmi költségeit a költségvetés többszörösen térítette meg a forgalmazóknak. A kincstárjegyeknél pedig a értékpapír-felügyeleti díj és a pénzforgalmi jutalék önmagában 4-5 százalékponttal emelte meg a 30 napos, 1,5-2 százalékponttal a 90 napos papírok hozamát. A pénzforgalmi jutalékot tételszámtól függetlenül, a pénzforgalom nagysága alapján fizették, kedvezőbb helyzetbe hozva a bankokat más forgalmazókkal szemben. Az értékpapír-felügyeleti díj azért diszkriminatív, mert a saját számlás vásárlásoknál tízszer nagyobb sápot kell leróni e címen, mint a bizományosi ügyleteknél. A pénzügyminiszter és az MNB elnöke egy 1995. szeptemberi megbeszélésen döntött ugyan a díj- és jutalékrendszer felülvizsgálatáról, de az ÁSZ-vizsgálat befejeztéig nem került sor a megfelelő rendelet módosítására.
Az állampapírok reklámköltségei több mint tízszeresükre, 1,7 milliárd forintra nőttek 1991–1995 között. Kezdettől fogva a Pénzjegynyomda végzi a nyomda, az Ogilvy and Mather Budapest Rt. pedig a marketingfeladatokat, pályáztatás nem történt ezekre az állami megbízatásokra. De magát a reklámtevékenységet az ÁSZ kedvezően ítéli meg.
Ami viszont a kamatszínvonalat illeti, az ÁSZ véleménye lesújtó. Szerinte az 1994-es fordulat, melynek során a fix kamatozású államkötvényekről a változó kamatozásúakra tértek át, „a fiskális politika kudarcának volt tekinthető”. A változó kamatozás ugyanis a számvevők szerint a passzivitás jele: az állampapírok igazodnak a piachoz, ahelyett, hogy maguk szabnák meg a kamatokat. Az ÁSZ szerint a PM állampapír-kibocsátási tervei is leragadtak „a költségvetés éves finanszírozásának gondjainál”. A ÁSZ jelentése azonban nem tér ki a pénzmennyiség és általában a monetáris politika változásaira, ami nélkül pedig a kamatszínvonal sem ítélhető meg.