Mit rejtenek a 3000-es határozatok?
A 600 milliárd forintnál lehet több is, de kevesebb is az a tekintélyes összegű kötelezettségvállalás, amelyet még az Antall-, majd a Boross-kabinet hagyott örökül a Horn-kormányra és amelyről Horn Gyula a napokban tett említést a parlamentben.
MH-információ
A miniszterelnök által közölt 600 milliárd forintos kötelezettségvállalással kapcsolatban a Magyar Hírlap elemzése úgy találta, az örökölt pénzügyi terhek igencsak különböznek egymástól minőségben, lejáratban, sőt, a titkosság fokában is.
Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a Népszabadság csütörtöki számában kifejtette: tételesen kimutatható a legalább 600 milliárdos kötelezettségvállalás. 1990 májusa és 1994 júniusa között ugyanis 3000-es határozatokkal 366 milliárd forintnyi és 200 millió dollárnyi kötvényt bocsátottak ki, 211 milliárdos állami garanciát vállaltak, 15 milliárdnyi állami kötelezettséget engedtek el vállalatoktól, 15,8 milliárddal támogattak készpénzzel különféle alapítványokat. Mindez a 3000-es határozatok nyilvánosságra hozott kötetéből is nyomon követhető – tette hozzá.
Lapunk utánanézett: a 200 millió dolláros kötvénykibocsátáshoz 1990. augusztus 1-jén hozzájárult az Antall-kormány: az Állami Fejlesztési Intézet az európai pénzpiacon a fenti összeget beszerezte és az MNB-be befizette.
• Folytatása a 19. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
A döntést azonban utólag nem titkolták: szerepel az MNB 1990. évi mérlegbeszámolójában. Innen tudhatjuk meg, hogy a kötvényt a Daiwa egyik európai pénzintézete forgalmazta, a futamidő 10 év volt, a kamat fix 10,5 százalék (az MNB teljes kötvénykibocsátása az ÁFI-tétellel együtt 740 millió dollár volt 1990-ben).
A belföldi kötvénykibocsátás sem maradt a 3000-es ügykezelés keretei között, bár igencsak hallgattak annak idején az illetékesek a hitel-, a bank- és az adóskonszolidáció részleteiről. Konszolidációs kötvényből 350 milliárdnyit jegyzett le az MNB a Horn-kormány megalakulása előtt, ám utána is sor került további 35 milliárdra (amiből 12-t ideiglenesen a Budapest Bank tőkejuttatására, 6,7-et pedig tartósan a Mezőbank–Agrobank-fúzió során használtak föl). A konszolidációs kötvények hosszú lejáratúak, változó kamatozásúak, azaz a mindenkori hazai kamatszintnek megfelelően terhelik az adófizetőket. Ugyanez mondható az OTP és a takarékszövetkezetek által 1992 elején lejegyzett, 90 milliárdnyi lakáskötvényekről is (ezek az emlékezetes gyorsított kölcsöntörlesztés fejében elengedett hitelek miatt támadt rés betömését szolgálták). A világkiállítás előkészületeit finanszírozó, 6 milliárdnyi Universitas kötvényt viszont az idén és jövőre fizeti vissza a büdzsé. E kibocsátások még a parlament előtt sem maradtak rejtve (szerepelnek a költségvetési törvényekben), bár a 3000-es határozatok is foglalkoztak velük. A két szabad választás között meghozott bizalmas döntések mindenesetre – lapunk számítása szerint – 396 milliárdnyi kötvénykibocsátást érintenek.
Az öröklött terheket azonban pontosabban mutatja, hogyan alakult a költségvetés adóssága. Táblázatunk második oszlopában föltüntettük az előző parlamenti ciklus utolsó másfél évét, hogy összehasonlíthassuk a mostani kormány első másfél évével. Mint látható, a kamatozó adósság gyorsabban növekedett az Antall- és Boross-kormányok alatt, különösen az említett konszolidációs és egyéb kötvénykibocsátások miatt. A Horn-kormány viszont a leértékelésben s az emiatt növekvő nem kamatozó adósságállomány növekedésében jár elöl. Ez az adósság nem közvetlenül, hanem az MNB elmaradó nyereségén keresztül terheli meg a költségvetést.
A 3000-es határozatok tára számításaink szerint 208 milliárd forintnyi garanciavállalásról tanúskodik, azaz ennyi kötelezettséget vállalt a kormány különféle esetleges veszteségekre. Ez alig tér el a MEH számításától, ám különféle minőségű garanciákról van szó: az 59,2 milliárdnyi export- és a további 1,1 millárdnyi belkereskedelmi kezességvállalás kockázata sokkal kisebb, mint a bajba jutott vállalatok megsegítését szolgáló 58,3 milliárdé. Szerepel még 78,9 milliárd aszálykárokra, hátrányos helyzetű térségek mezőgazdaságára szánt kezességvállalásként, továbbá 9,9 milliárd kormányzati kiadások fedezésére (azaz olyan esetekre, amikor az állam önmagáért áll jót). Az egyedi garanciavállalásokból egyedül a MÁV 36 milliárddal részesült, de kedvelt ügyfélnek bizonyult a Dimag Rt. (2,1 milliárd, 1992), a Rába (2 milliárd, 1992), a Kaposvári Húskombinát (1992–93-ban közel 1 milliárd), a Budapesti Tejipari Vállalat (1993-ban 900 millió), a Nitrogénművek és az Ikarus (1993-ban 800-800 millió) is. 1993–94-ben a garancia helyett az adóskonszolidációt részesítették előnyben, így például a BorsodChemnél 4,8, a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. -nél 5,8 milliárdos tartozást „rendeztek” ezen az úton.
A különféle alapítványokról pénzben számításunk szerint 20,7 milliárd forint erejéig gondoskodtak az előző parlamenti ciklus 3000-es határozatai. S ebben nincsenek is benne olyan összegek, mint a fővárosban lakással nem rendelkező kormánytisztviselők elhelyezésének költségkereten (100 millió, 1991), a Publika Kulturális és Kiadó Rt. alapítása (5 millió, 1991) vagy az Európai Ifjúsági Központ létesítésének keretei (1992–93-ra 300 millió forint).