„Le kell váltani a bürokratikus államot” • Szabadi Béla a kisgazdák alternatív gazdaságpolitikájáról
A jelenlegi kormányzat és elődei – könyvelői módon – csak a bevételeket és a kiadásokat vizsgálják. Az adóterhek magasak, emiatt burjánzik a feketegazdaság. Ebből a körből úgy lehet kilépni, ha csökkentjük az adóterheket, s egyúttal fokozzuk az ellenőrzést, az adómegkerülés szankcionálását – állítja Szabadi Béla, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Az alternatív gazdaságpolitika címmel napokban nyilvánosságra hozott programjának szerzője.
• „Alternatív” gazdaságpolitikájuk étlapján korszerű és égető kérdések szerepelnek (külső és belső adósság, külkereskedelem és államháztartás, infláció és munkanélküliség) – és nem feszegetik például a reprivatizáció kérdését. De nekem úgy tűnik, válaszaik régimódiak. Bár hangsúlyozzák, hogy „olcsó államot” kívánnak, mintha minden kérdésben az állam (a tervezés, a koncepciók) szerepének növelését kívánnák.
Az államnak nem nagyobb, hanem egészen más szerepet szánunk. Olyat, ami közel áll a fejlett világ gyakorlatához. Éppen azt hangsúlyozzuk, hogy olyan fordulatot kell végrehajtani, amely leváltja a mai bürokratikus államot. Ehhez kapcsolódóan stabil szabályozást, átlátható adórendszert kell bevezetni. A mostani sűrű módosítgatások nem a helyzet változásaiból, hanem a gazdaságirányítás teljes tanácstalanságából fakadnak: megalapozatlan intézkedések születnek, majd ezeket korrigálják. Az államapparátus több százmilliárdba kerül, de ezt a hatalmas potenciált nem használják fel arra, hogy az ország gazdasága „kimozduljon a kátyúból”. Az államnak tanácsadási, elemzési, prognosztizáló, információadási, gazdaságdiplomáciai – egyszóval gazdaságmenedzselő vonásait kellene erősíteni.
• Ennek kapcsán például javasolják, „meg kell határozni” a hatékonyan és gazdaságosan exportálható főbb termékcsoportokat. Ettől máris föllendül az export?
Ha végigolvassa programunkat, láthatja: gazdaságpolitikánk több lábon áll, nemcsak ettől várjuk a probléma megoldását.
• Írják: az állami újraelosztás GDP-hez viszonyított hányadát csökkenteni kell. Ennek kapcsán azonban csak az elvonások csökkentéséről (az szja-adósávok valorizálásáról, a tb-járulék, az áfa mérsékléséről) szólnak, de meg sem említik a kiadási oldalt.
Egészen másképp fogjuk fel a gazdaság működését, mint a jelenlegi kormányzat és elődei. Ők kizárólag a bevételeket és a kiadásokat állítják szembe egymással. A szabályozásbeli instabilitás, a kormány kapkodásai a vállalkozásokat kivárásra, tartalékolásra késztetik. Kimerültek az adórendszer lehetőségei a bevételek növelésére. Az adóterhek magasak, főleg emiatt burjánzik a feketegazdaság. Ebből a körből úgy lehet kilépni, ha csökkentjük az adóterheket, s egyúttal fokozzuk az ellenőrzést, az adómegkerülés szankcionálását. Így nő az adózók száma, nőnek az adóbevételek, és a társadalombiztosítás is megkapja, amire működéséhez szüksége van. Meggyőződésem, hogy ezáltal a költségvetés egyenlege nem romlik.
• Ezt számításokkal is alá kellene támasztani…
Természetesen a számításokat elvégeztük. Figyelembe véve azt is, hogy a nagyobb teljesítmény mellett emelkednek a jövedelmek is, ennek folytán az adóbevételek is. Gazdaságpolitikánk eredményeként meg fog javulni a gazdaság hatékonysága.
• Viszont az államháztartás, az elosztási rendszerek reformja, a családi, egészségügyi kiadások felülvizsgálata ráér – írják.
Csak jól működő, hatékony államigazgatás tudja megcsinálni a nagy elosztó rendszerek reformját. Először tehát a közigazgatás megszervezésére van szükség. Ezt azonban nem vezérelhetik formális, „fűnyíróelvű” szempontok, és nem eredményezhetnek költséges átszervezéseket. A további reformokat ezután, alapos elemzéssel kell előkészíteni.
• A feketegazdaság visszaszorítására (ezen belül az idegenforgalmi bevételek legalizálására) szigorúbb devizagazdálkodást javasolnak, szemben a mostani liberalizálással. Ezzel nem mondanak-e ellent annak az intelmüknek, hogy erősíteni kell a gazdaság szereplőinek stabil környezetbe vetett bizalmát?
Ebben nincs ellentmondás. Szakértői számítások szerint az idegenforgalomnak legalább kétszer akkora a bevétele, mint amennyi a Magyar Nemzeti Bank mérlegében megjelenik. Ha emiatt nem esett volna ki 1,5-2 milliárd dollár, nem fenyegetne annyira az eladósodás, és nem lett volna szükség olyan ésszerűtlen intézkedésekre, mint a folyamatos leértékelés vagy a vámpótlék. Ezzel ugyanis – például azért, mert hiányoznak a megfelelő árualapok és csekély a kínálat – csak gerjesztik az inflációt, fékezve a gazdasági növekedést. Másrészt a devalválás gazdaságosnak tüntet fel nem hatékonyan végezhető tevékenységeket, így akadályozza a szerkezetváltást.
• A külföldi adósságok könnyítésének, átütemezésének lehetőségét, mint írják, „csak kormányzati pozícióból” lehet megvizsgálni, vagyis akkor, ha a kisgazdák kormányra kerülnek. De már most elutasítják a megállapodást a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, mivel önök szerint ez szűkíti hazánk mozgásterét. Jól értettem programjuk e részét?
Teljes mértékben helytelenítjük azt a beállítást, amely szerint az ország gondjai egyetlen problémára visszavezethetők. Az adósság – legyen külső vagy belső – annak tünete, hogy a gazdaság nem működik jól. A tünetet nem lehet megszüntetni annak oka nélkül. Szerkezetváltás, hatékonyságjavulás nélkül az adósságállomány könnyen újratermelődhetne. De látni kell azt is, hogy a belső adósság finanszírozása többszörösen súlyosabb problémát jelent, mint a külső adósság kezelése.
• Programjuk végül is csupa előnyt kínál, szemben a mostani kurzussal, amelynek önök szerint csak hátrányai vannak. Mit gondol: hihető-e ez?
Az elmúlt két évtizedben a hivatalos gazdaságpolitika nem volt képes elérni azt az egy-két célt sem, amelyet maga elé tűzött, sőt rendkívüli romlás következett be. Ennek ellentétele a lakosság óriási áldozatai voltak, hazánk periferikus országgá vált, elvesztette a rendszerváltás idején még meglévő előnyét a régióhoz képest. Valamelyik pártnak ebből a csődtömegből kiutat kell találnia. A kisgazdapárt arra hívja föl a figyelmet, mi minden rakható össze a mai lehetőségekből. Márpedig megvan a lehetőségünk a fellendülésre.
• Hangsúlyozzák: csak akkor szabad növelni a lakosság terheit, ha ez elkerülhetetlen, és tudni lehet, mire használják föl az új elvonást. Ilyen kivétel lenne javaslatuk szerint az a fejenként és havonként ezer forint (25 százalékos szja-kedvezmény mellett), amelyet a bankokba lakásfelújítási célra fizetnénk. Milyen előnyökkel járna ez?
A lakásfelújításhoz sok pénz kell (ezért utasítjuk el az ingatlanadót, amely épp e céltól vonna el további forrásokat). Ugyanakkor ezt az óriási gondot nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Javaslatunk lényege az, hogy meginduljon a felújításokhoz szükséges tőkeképződés.