A bércsata
Hogy szükség van a gazdasági stabilizációra, jóval könnyebb általában elfogadni, mint egyénileg. Erről szól a mostani bércsata: a villamosenergia-ipari szakszervezetek figyelmeztető sztrájkjai, meg hogy a pedagógusok, egészségügyiek, rendőrök demonstrálni fognak.
Egy átlagos magyar pedagógus (illetve a KSH szóhasználatát átvéve: „oktatásban dolgozó szellemi foglalkoztatott”) nettó 25700 forintot keresett júniusban, egy átlagos nővér (jobban mondva „egészségügyi és szociális ellátásban fizikai foglalkoztatott”) ugyanez időben 16700-at vitt haza „hivatalosan” – s mint tudjuk, ma már hálapénz sem csurran úgy, mint régen. Mindkettejük bére 6,7 százalékkal nőtt tizenkét hónap alatt, és az éves infláció épp ekkor tetőzött harminc százalék fölött. Azóta az infláció egy kicsit lejjebb ment, ám ez sovány vigasz a pedagógusoknak meg a nővéreknek. Nem a pedagógus meg a nővér aratja le áldozatainak gyümölcsét. S fordítva: a megtorpant magánosítást nem a főprivatizátorok több száz ezres fizetése bánja. Jó-jó, ez demagógia. Rendben van, nincs igazság – de az egyes csoportoknak, amelyek követelnek, megvan a maguk igazsága.
Ha viszont nincs igazság, hanem csak érdekek vannak, nehéz dűlőre jutni a stabilizációval mint összérdekkel. Itt tartunk, amióta létrejött a mostani koalíció. Mindig akadnak olyanok, akik készséggel karolnak föl részérdekeket, s újra kezdik a vitát az összérdekkel, még ha elvi síkon örömmel hódolnak is neki. Elvileg senki nem szereti például az inflációt. Az infláció azonban, amely mint írtuk, épp félévkor tetőzött, a komolyabb vagy akár a kielégítő béremelések hatására megint fölpöröghet. Így a részek egymás ellen dolgoznak, bár a szakszervezetek épp ezt nem látják be, amikor „szolidaritást” hirdetnek egymás követelései iránt.
Suchman is a „szolidaritás” tanát hinti szét, amidőn hangoztatja: nem akarja ő kijátszani egymással szemben „a társadalom” egyes csoportjait. Népszerűen hangzik. Csak a Suchman által is fennhangon elismert stabilizációs politika korlátai mellett nem jelent nagyobb bölcsességet, mint hogy „sok kicsi kevésre megy”. Ha mindenütt engednének, akkor bizony kevés jutna az egyes részeknek. Másrészt már rég nem „a társadalomról” van szó – hanem csak az állami szektorról: a költségvetésből fenntartott intézmények 900 ezernyi és a nem privatizált vállalatok 100-150 ezernyi alkalmazottjáról, azaz a nagy egésznek mintegy harmadáról. A magánszektorban ki-ki úgy boldogul, ahogy tud – illetve nem szól a fáma arról, hogyan boldogul.
A magánszektorban is dúl az igazságtalanság, tömegek dolgoznak itt munkavállalói jogok nélkül, minimálbérért, ingyen túlórázva. Csakhogy a magánszektor nem bővelkedik szakszervezetekben. Így aztán a politikusok az állami szektorból kapják a „jelzést”, amelyhez igazodva állítólag meg kell felelniük a választói akaratnak. A szakszervezetek pedig politikusi körökben mozognak otthonosan, meg abban az állami közegben, amelyben a munkavállalók és a munkaadók egyemberként sorakoznak föl a kormánnyal szemben.
A bércsata, mondhatnánk erre, túl van dimenzionálva. Elvégre ősz táján, ahogy jött a következő évi költségvetés, mindig is kiéleződtek a bérfeszültségek. Csakhogy most a kör szélesebb a szokásosnál. Ezt mutatja például az egészségügyi demonstráció, amit Surján óta először hirdettek meg.
Sokaknak van elegük Bokrosból és a stabilizációból. Érthető: a stabilizációs program két legfontosabb eleme a további reálbércsökkentés és a négyszázalékos mértékűre leszorítandó költségvetési hiány, amely az általánosnál jóval kisebb béremelést enged meg a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek.
Igaz, a Nánási úton a kormányfő–pártelnök egyelőre fölülkerekedett, az MSZP-kongresszust előkészítő plénum elhalasztotta a személyéről – azaz közvetve Bokrosról – meghozandó döntést, és ha felemásan is, de hitet tett a stabilizációs politika mellett. Közben azonban a kormányon belül is ki-kiújul a harc: vajon ki művelje a gazdaságpolitikát. Suchman fölkarolta a villamosipariakat, Bokros nem kis ingerültségére. Ezúttal nem tudni, ki a nyerő. Bár a tegnapi kormányülésen született határozat nem említi név szerint a villamosenergia-ipart a béremelés szempontjából kiemelt területként, a nagyobb béremelésre érdemeseket a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter (azaz általában Suchman) fogja kijelölni december 15-éig. A kritérium: az „üzleti eredmény” (nyereség vagy veszteség) legyen jobb, mint amekkorát terveztek, vagyis az előirányzottnál kevésbé veszteségesek is béremelést kaphatnak. A villamosenergia-ipariak épp ezt a formulát követelték.
Ebből is látszik: az igazság a részekben bújik meg.