Még nem reform
Az államháztartási törvény – vitáját tegnap kezdte meg a parlament – nem ugyanaz, mint az államháztartási reform. Igaz, a Pénzügyminisztérium államtitkára is fölhívta erre a figyelmet expozéjában. Időnként mégis összemossák a kettőt – kormányoldalról takarózásként, más oldalakról pedig azért, hogy a kormány térfelén pattogjon a labda. A mostani törvény a kincstár jogi alapjait veti meg, megfosztva állami intézményeinket pénztulajdonosi mivoltuktól, amivel becslések szerint évi 30 milliárdot takarít meg az állam. Továbbá a törvény gyarapítja a pénzügyminiszter gazdálkodási jogosítványait a többi miniszterrel szemben (ami nagyon helyes), és erősíti a költségvetés végrehajtóját, a kormányt a megalkotóval, a parlamenttel szemben (ami vitatható).
Mindettől még az állam nem lesz sokkal hatékonyabb. Késlekedik az állam „átvilágítása”, vagyis annak meghatározása, mely közfeladatokat hány alkalmazottal kell végrehajtani. És éppen a Pénzügyminisztérium nem tette közzé, hány embert óhajt foglalkoztatni a jövő évi költségvetésben, s mekkora apparátussal működik majd a kincstár. S mivel késlekedik az átvilágítás, Bokros megpróbálja a költségvetési számok nyelvén kikényszeríteni a fűnyírást, a közintézményeknek úgyszólván maguknak kell választani a leépítés és az elértéktelenedő bér között. Ami az utcára viheti a közalkalmazottakat.
Ma a családi jövedelmek kevesebb mint fele származik bérből, a többit állami juttatások fedezik. Érthető hát a heveny érdekeltség a Nagy Elosztásban. Adóreformról egyelőre szó sem lehet, mert az pénzbe kerül. A kincstár létrehozásán kívül egyetlen bátortalan reformlépés a társadalombiztosítási járulékok csekély átrendezése lenne (lett volna?), vagyis az, hogy csökkenjenek a bérterhek a munkáltatói, s nőjön a nyugdíjfedezet a munkavállalói oldalon.
Csakhogy a társadalombiztosítási önkormányzatok, élükön a szakszervezetekkel, nem kívánják a változást.