Nem tartható a pótköltségvetés

MH-információ
A jelek szerint privatizációs bevételek nélkül sem tartható az idei pótköltségvetés. A Pénzügyminisztérium által előterjesztett 1996-os költségvetés egy mellékelt táblázatában ugyanis az áll, hogy az idén 330 milliárd forint lesz a büdzsé hiánya, a pótköltségvetésben előirányzott 306 milliárd helyett.
László Csaba, a PM helyettes államtitkára múlt heti sajtótájékoztatóján hangoztatta: privatizációs bevételek nélkül tartható a pótköltségvetésben megcélzott deficit. A '96-os költségvetés egyik táblázata azonban 24 milliárddal nagyobb hiányt jelez előre ez év végére (miközben kitartóan várja a 150 milliárdos privatizációs bevétel beérkeztét is).
A várható egyenleget rontják az alkotmánybírósági ítéletek, amelyek következtében a családi támogatásokra mégis a korábban tervezett 139 (egy másik táblázat szerint 136) milliárdot költenek, szemben a Bokros-csomag megcélozta 117-tel. A magánerős lakásépítés támogatása 18-19 milliárddal szalad el a pótkerettől, a jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatásoknál 2-3 milliárdos túllépés várható. Ám a kormány háza táján belül is szűkösnek bizonyul majd a pótbüdzsé, ugyanis a központi költségvetési szervek tényleges támogatását 356 milliárdra becsülik, ez pedig közel 21 milliárddal meghaladja az előirányzatot – igaz, e szférától 1,5 milliárddal több költségvetési bevételt is várnak. Az önkormányzatoknál több mint 5 milliárdos a támogatás várható túllépése, viszont félmilliárddal többre becsülik a befizetéseket. Kihasználja továbbá a kormány azt a parlamenttől kapott fölhatalmazást, hogy 4 milliárdos többlettámogatást nyújtson az agrárgazdaságnak. A költségvetés nemzetközi pénzügyi kapcsolataiban 13 milliárddal kevesebb kiadás, viszont 45 milliárddal kisebb bevétel is lesz, mint amit a pótköltségvetésben előirányoztak.
A mérleg másik serpenyőjébe részint a vám- és importbefizetések 10-11 milliárdos túlteljesítése esik, részint az újabban kedvezőbb kamatfeltételek, amelyek a belföldi adósságszolgálati terheket 486 milliárdra (a pótköltségvetésben előirányzotthoz képest közel 14 milliárddal) mérséklik; közben 8-9 milliárddal több adósságszolgálattal kapcsolatos bevételt is várnak.