Még mindig eladó a vagyon kétharmada • Szeptemberig 6,5 milliárdos többlet az ÁPV Rt. -nél

Az idén szeptember 30-áig 20,4 milliárd forintot fizetett ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. az önkormányzatoknak, a belterületi földek utáni juttatásként. Ha nem számítjuk a tavalyi nagyprivatizációból idén költségvetésbe befizetett 192 milliárdot, az ÁPV Rt. háromnegyed éves bevételei csak 6,5 milliárddal haladták meg kiadásait.

A vagyonkezelő szervezet az első kilenchavi bevétele 103,4 milliárd forintra rúgott, ebből 93,2 milliárd a privatizációból, a többi osztalékból és „egyéb” bevételekből származik – közli az ÁPV Rt. kiadványa, a Privatizációs Monitor. A privatizációs bevételen belül készpénzben 73,5 milliárd forint folyt be.
Az ÁPV Rt. összes kiadása szeptember 30-áig 288,9 milliárd forint, ebből 192 milliárdot a múlt év végi nagyprivatizáció után kellett befizetniük a büdzsébe. A módosított költségvetés az év egészében 358,5 milliárdos kiadást ír elő, a teljesítés háromnegyed év alatt kereken 75 százalék, azaz időarányos. Ezen belül azonban jócskán akadnak függő tételek: a területfejlesztési alapba fizetendő 5 milliárdnak például a fele teljesült. Kétmilliárdot fizetett a vagyonkezelő vállalt kezességei miatt, így bőven futja még az összesen 10 milliárdos keretből; viszont egyelőre nem történt meg annak a 41 milliárdnak az elkülönítése, amelyet a módosított büdzsé a jótállások, szavatosságok, kezességvállalások közel 400 milliárdra becsült összegének fedezetére szán. A módosított költségvetés 36 milliárd forintban állapítja meg az önkormányzatok belterületi földjük után járó idei vagyonjuttatást, ebből kilenc hónap alatt 20,4 milliárdot teljesítettek. (Az összes kötelezettség 53 milliárd, de ennek egy részét már csak 1997-re vállalják. ) A társaságoknak 12 milliárdot kell visszafizetniük a korábban elvont 20 százalékos részesedés miatt, ebből szeptember végéig csak félmilliárd valósult meg.
A büdzsé módosítása során eredetileg 23 milliárdra növelték volna az ÁPV Rt. reorganizációs keretét; végül a parlament csak 20-at szavazott meg a múlt héten, ám a vagyonkezelő már szeptember végén túllépte az eredeti 13 milliárdos keretet, 1,3 milliárddal. A borsodi acéliparra ebből 9 milliárdot, az MBFB Rt. tőkeemelésére 2,2 milliárdot fordított.
Az első háromnegyed évben 109 társaság részesedését értékesítették, ebből 36,7 milliárdos bevétel folyt be, átlagosan 82 százalékos árfolyamon. Az említett értékesítési adat jócskán elmarad a pénzforgalom alapján kimutatott 93,2 milliárdos bevételtől.
Szeptember végén 553 cégben birtokolt az ÁPV Rt. részesedést, ebből 282-ben többségi tulajdona volt. Az általa kezelt vagyon értéke 1122 milliárd forintra rúg, a privatizálható vagyon ennek szűk kétharmada, a tartós állami tulajdon 30 százalékot tesz ki, a többi átvett vagy elvont vagyon, továbbá állami vállalat.