Bokros: tatarozás alatt is üzemel a kormány • Két százalékkal nő a tb-járulékunk • Jövőre az infláció húsz százalék alá kerülhet •
MH-információ
A költségvetés hiánya jövőre 258 milliárd forint lehet, s megszűnik a személyi jövedelemadó adómentes alsó sávja – jelentette be a kormány tegnapi döntését ismertetve Bokros Lajos. A pénzügyminiszter szerint '96-ban a gazdasági növekedés 2 százalék, az infláció 19-20 százalék lesz, miközben a reálbérek további 4 százalékkal zsugorodnak. Jövőre havi 1,2 százalékos forintleértékeléssel indít a jegybank, s a második félévben esetleg tovább mérsékli az ütemet.
Az önkormányzatok jövő évi finanszírozásával nem értettek egyet az SZDSZ-es miniszterek, a többi – költségvetést érintő – kérdésben viszont egységes volt a kormány – állította Bokros Lajos. Azaz a kormány „tatarozás alatt is üzemel” – tette hozzá a pénzügyminiszter, hiszen tegnap döntött a jövő évi költségvetés sarokszámairól, a személyi jövedelemadó változtatásairól, az árfolyam-politikáról, és elfogadta a 3 éves gazdasági program keretszámait is.
Ami a személyi jövedelemadót illeti, Bokros elmondta, hogy a PM változatát fogadta el a kormány, azaz megszűnik a nullakulcsos alsó sáv, s 150 ezer forintig 20 százalék adót kell fizetni. De a bérből és fizetésből élők számára adójóváírásra lesz lehetőség, s 350– 380 ezer forintos éves jövedelemig kompenzálják az adóterheket, efölött viszont nő a jelenlegi adóteher.
• Folytatása a 3. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
Változik a munkavállalók tb-befizetési terhe is: a jelenlegi 10 százalékról 12 százalékra emelkedik, miközben a munkaadók az első félévben 2 százalékkal, a második félévben pedig további 2 százalékkal kevesebb tb-járulékot fognak fizetni. Mindezek hatására jövőre a reálbérek további 4 százalékkal zsugorodnak.
A jövő évi büdzsé sarokszámai tükrözik, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikának nincs alternatívája – fogalmazott Bokros. A kormány szerint a jövő évi államháztartás hiánya nem haladhatja meg a GDP (bruttó hazai termék) 4 százalékát, ami 258 milliárd forinttal egyenlő. Ezen belül például a központi költségvetésnél 220 milliárdos, a tb-alapoknál 17 milliárdos, a helyi önkormányzatoknál pedig 7 milliárdos hiánnyal számol a kormány.
A vitatott önkormányzati finanszírozásban a kabinet a Pénzügyminisztérium javaslatát támogatja a belügyminisztériumi változattal szemben. Így az szja ama 36 százalékából, ami jövőre az önkormányzatokat illeti, 25 százalékot a helyben képződő jövedelmek arányában, 11 százalékot pedig a települések lakossága arányában osztanak szét. Mivel a BM, illetve az SZDSZ 29 plusz 6 százalékos megosztást javasol, a kérdést nem zárták le, s a koalíciós egyeztetőtanács elé utalják. Az önkormányzatoknak ígért költségvetési támogatás összege Bokros szerint nem lehet több mint 414,5 milliárd. Ezen belül 30 milliárddal megemelik a közoktatásra szánt keretet. Kuncze Gábor belügyminiszter a Tv-híradóban ugyanakkor kifejtette: megpróbálják megcélozni a 430 milliárdos támogatást.
A pénzügyminiszter szerint jövőre a gazdaság 2 százalékkal nő, az infláció 19-20 százalék körül alakul, s a folyó fizetési mérleg hiánya tovább csökkenve 2 milliárd dollárra süllyed. Ezt alátámasztja a jóváhagyott leértékelési program: a forintot havi 1,2 százalékkal devalválják a már bevált csúszóárfolyam-politika szerint.
Mindezek előtt a pénzügyminiszter ismertette a stabilizációs csomag hatásaként javuló idei makrogazdasági számokat. Eszerint a költségvetés hiánya augusztus végén 206 milliárd forint volt, tehát április elseje óta már csak 60 milliárddal nőtt.
Lakos László földművelésügyi miniszter elmondta: agrárügyekben a kormány három törvénytervezetet fogadott el tegnapi ülésén, és terjeszt ősszel a parlament elé. Lett volna egy negyedik is – a szövetkezeti törvény módosítása –, de az érintett érdekképviselet, az Országos Szövetkezeti Tanács haladékot kért a véleményezésre. A közraktározási törvény, ha a parlament is elfogadja, lehetőséget teremt arra, hogy a termelő a közraktárak valamelyikében elhelyezett áruját tanúsító közraktári jegyét biztosítékul használhassa föl rövid lejáratú kölcsön fölvételéhez. Kezdeményezi a kormány az agrárpiaci rendtartás módosítását is, hogy „pontosítsák” a földművelési miniszter hatáskörét, illetve növeljék a terméktanácsok jogosítványait az agrárpiaci szabályozásban. A harmadik törvényjavaslat szerint illeték helyett úgynevezett „ingatlan-nyilvántartási szolgáltatási díjat” kell majd fizetnünk a földhivatali ügyintézések után. Így a díjak teljes egészükben a földhivatalok kasszájába folynak be. A díjtételek nagysága nem változik, egy tulajdonlap-másolatért például továbbra is 500, egy tulajdonjog-átruházás bevezetésért 3000 forintot, a soron kívüli eljárásért kétszeres díjat kell fizetni.
A honvédség létszáma – erről részletes határozattervezet készült az Országgyűlés számára – ez év végére 81266 főre, a jövő év végére 69812 főre csökken.
Kormánydöntés született arról, hogy a költségvetés többé nem vállal közvetlen szerepet az alumíniumipar reorganizációjában; a Hungalu Rt. egyes társaságait azonban forrásbővítő céllal privatizálják, s az ebből befolyó bevételt visszaforgatják az alumíniumiparba.
Elfogadták és a Magyar Közlönyben közzéteszik az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. belső ellenőrzési szabályzatát. A Duna Televíziót működtető Hungária Televízió Alapítványnak 200 millió forint többlettámogatást ítéltek oda, ezt a költségvetés idei általános tartalékából állják.
A kormány a szaktárca jelentését elfogadva elégedetten állapította meg: az áprilisi vasutassztrájk után aláírt kollektív szerződés nyomán anélkül juthatott érvényre a MÁV Rt. racionalizálásra, szervezeti átalakításra irányuló szándéka, hogy a munkavállalói érdekek sérelmet szenvedtek volna; egyedül a forgalmi szakágban, az első félévben 740 milliós költségmegtakarítást értek el, ami a második félévben további 1040 millióra prognosztizálható.
Kormányhatározat született a „hajléktalanok helyzetének rendezésével” kapcsolatos további feladatokról is.
• E. J. – E. P.
Adójavaslat 1996-ra
Adóköteles Adókulcs Adó jövedelem (Ft) (%) a sáv alján (Ft)
0–150000 20 0
150000–220000 25 30000
220000–380000 35 47500
380000–550000 40 103000
550000– 44 171500
Adójóváírás:
– 190000 forint összjövedelemig a főállásból származó keresetek adója
– 190001–600000 forint közötti összjövedelemig a főállásból származó keresetek 10 százaléka, de legalább 42 ezer forint
– 600001–900000 forint közötti összjövedelemig a főállásból származó keresetek 10 százaléka, de legfeljebb 42 ezer forint, csökkentve a 600000 forint feletti jövedelem 10 százalékával.