EÖRSI JÁNOS (1953-2005)

Magyar Hírlap 2000-2001

  • Gazdaság 2000-05-29

    Jobb napokra számít a Mol Rt.
    Ma a kormány foglalkozik a benzinár kérdésével - tudtuk meg Járai Zsigmondtól. A pénzügyminiszter nem zárta ki, hogy a kabinet a versenyhivatalhoz fordul a piaci erőfölény kivizsgálására. A hivatal az elmúlt tíz évben semmilyen hibát sem talált az olajtársaságnál. Az üzemanyagoknál a klasszikus versenypiac szabályai érvényesülnek, szerencsétlen lépés lenne, ha abba a politika beavatkozna - szögezte le Csák János, a Mol elnöke.

  • Gazdaság 2000-05-29

    Kibővítik a Széchenyi tervet
    A kormány jövőre a jövedéki adótételeket általában 5 százalékkal emelné, a cigaretta esetében viszont 14, a gyümölcspálinkánál pedig 10 százalékkal - derült ki a Gazdasági Tanács ülésén. Orbán Viktor kormányfő nem lát esélyt arra, hogy Magyarország EU-támogatást kapjon autópálya-építésre. Szerinte az uniós pénzeket a vasútépítésbe kell befektetni.

  • Gazdaság 2000-05-30

    A többletforrások felét fejlesztésre költik
    Jövőre 300-350 milliárd forint többletforrás áll rendelkezésre a költségvetésben. Ennek felét továbbra is fejlesztésre kívánják fordítani - fejtette ki Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) vendégeként, aki elmondta, a PM két évre készítene költségvetést.

  • Gazdaság 2000-05-31

    Két számjegyű ipari áremelkedés belföldön
    A belföldi értékesítésben az ipari termelői árak bőven két számjegyű tempóban, 14,4 százalékkal emelkednek a tavalyiakhoz képest - derül ki a KSH áprilisi adataiból.

  • Gazdaság 2000-06-01

    Rekordnövekedés az első negyedévben
    A gazdaság összteljesítményét jelző bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékkal nőtt az első negyedévben, a tavalyi év első hónapjához képest - jelentette előzetesen a KSH. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nem ítéli túlfűtöttnek a gazdaságot, és nem lát okot a kamatemelésre. Az idei év egészére várt 5-6 százalékos növekedés nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő lehet.

  • Vélemény és vita 2000-06-02

    Majdnem 7 százalék

  • Gazdaság 2000-06-02

    Külpiaci erősödés, lanyha spórolási kedv
    A magyar gazdaság erőssége a külkereskedelem, gyengesége viszont a lanyha, immár nominálértékben is csökkenő megtakarítás - állapítja meg a Pénzügykutató Rt. Úgy vélik, a megugró lakástámogatások ingatlanpiaci buborék fölfúvódásával fenyeget.

  • Gazdaság 2000-06-08

    Az MFB lesz a kisvállalkozás-támogatás ellenőre
    A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) idei, 32 milliárd forintos tőkeemelése nem csak a gyorsforgalmi útépítés finanszírozását, hanem a bank megerősítését és egyéb feladatainak ellátását is szolgálja - állítják a banknál. Mint megtudtuk, aláírás előtt áll a megállapodás a bank és a gazdasági tárca között a kis- és középvállalkozói célelőirányzat (kkc) kezeléséről.

  • Gazdaság 2000-06-09

    Forintban újítják meg a devizaadósságot
    Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Surányi György jegybankelnök között elvi megállapodás született arról, hogy az állam esetleg idén még 500 millió euró értékben bocsát ki kötvényt külföldön - értesült a Magyar Hírlap. Egyelőre azonban a költségvetés idén lejáró jegybanki devizaadósságait (a tavalyi előtörlesztésektől és az idei év eleji 200 millió euró kötvénykibocsátásoktól eltekintve) forintban újítják meg.

  • Gazdaság 2000-06-09

    Erősítené a versenyt a Pénzügykutató
    Gyengének tartja a versenyhivatal eddigi működését a Pénzügykutató Rt. Közben az áPV Rt. kezén levő privatizálható vagyon kétszeresére, 530 milliárd forintra duzzadt - adta elő Voszka Éva a kutatóintézet rendezvényén.

  • Gazdaság 2000-06-13

    Menet közben rendezték át a büdzsét
    Az államháztartás tavaly a várakozásoknál kisebb, 422,5 milliárdos hiánnyal zárt. Ez a GDP 3,7 százalékának felel meg, ami lényegesen kedvezőbb a célul kitűzött 4 százaléknál - derült ki a Pénzügyminisztériumban készülő zárszámadásból. Az egyensúlyhoz nagymértékben hozzájárultak az önkormányzatok növekvő adókivetései. A központi költségvetés is szigort tanúsított, miközben kereteit igencsak átrendezték ahhoz képest, amit a T. Ház jóváhagyott a költségvetési törvényben.

  • Gazdaság 2000-06-14

    Mérséklődött az infláció
    Májusban a fogyasztói árak 0,5 százalékkal emelkedtek az áprilisiakhoz és 9,1 százalékkal az egy évvel korábbiakhoz képest - jelentette a KSH. Az éves inflációs ütem az elemzők előzetes várakozásai ellenére tovább mérséklődött.

  • Gazdaság 2000-06-17

    A reálbérek 1,9 százelékkal nőttek
    A versenyszférában 15, a költségvetési intézményeknél 9,6 százalékkal nőttek a január-áprilisi bruttó keresetek 1999 első négy hónapjához képest.

  • Gazdaság 2000-06-19

    Napvilágra került CW-iratok
    A Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankja, a Central Wechsel- und Creditbank (CW AG) végelszámolásának aktív, peres eljárásokon kívüli szakasza ez év végéig lezárható - állapítja meg a jegybank az Országgy?lésnek készített beszámolójában. De, teszi hozzá, egyelőre a Pénzügyminisztérium az MNB kérése ellenére sem nyilatkozott arról, élni kíván-e a CW székházára kikötött elővásárlási jogával. A honatyák bepillanthatnak a viharos májusi közgy?lés jegyzőkönyvébe, sőt az MNB-elnök kormánnyal folytatott levelezésébe is.

  • Belföld 2000-06-19

    Privatizáltak, mégis nőtt az állami vagyon
    Az állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kötelezettségállománya az előző év végén elérte a 189 milliárd forintot, 35,1 milliárddal duzzadt 1999 folyamán - derül ki a Pénzügyminisztérium zárszámadás-tervezetéből. Bár számos vállalattól megszabadult a vagyonkezelő, a privatizálható vagyon értéke mégis 92,6 milliárd forinttal gyarapodott az év elejéhez képest.

  • Gazdaság 2000-06-20

    Lassan térülnek meg a követelések
    A régi kormányközi hitelekből a magyar államnak mindössze 9,7 milliárd forintnyit sikerült tavaly behajtani a tervezett 28,9 milliárd helyett. A csaknem 100 milliárdos régi magyar követelés több mint kétharmada lejárt, kétes kinnlevőséget jelent. A lassú megtérülés egyik oka, hogy a követelések kezelése gyakran cserélt gazdát az utóbbi két évben, majd a miniszterelnökségnél landolt.

  • Gazdaság 2000-06-26

    Pénzbőséget enged a Magyar Nemzeti Bank
    Az MNB két hónapja először engedett a három hónapos jegybanki kötvény átlaghozamából, a tegnapi aukción éves szinten 10,66 százalék alakult ki. Ennek ára viszont: a nagymértékű többletpénz-kibocsátás, hiszen mindössze 27,06 milliárd forintnyi ajánlatot fogadtak el, pedig a héten fizetni kell 86,89 milliárd forintnyi lejáró MNB-papír után.

  • Gazdaság 2000-06-29

    Cserearányromlás a multik miatt?
    Az hogy belátható időn belül az Európában elvárt 3 százalékos mértékűre csökkenti hazánk az államháztartás hiányát, statisztikai trükknek is köszönhető - derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság egri vándorgyűlésén. A pénzügyi szakértők szerint a magyar bankok jövedelmezősége tovább csökken, és ezért a pénzintézetek fúziókra kényszerülnek.

  • Gazdaság 2000-07-01

    Enyhén bővül a fogyasztás
    A gazdaság összteljesítményét jellemző bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 6,6 százalékkal nőtt a tavalyi év első három hónapjához képest - közölte a KSH. Ez valamivel szerényebb ütem, mint amit egy hónapja, az első számítások alapján közöltek, de még mindig rekord a negyedéves számítások 1995-tel kezdődő történetében. A lakossági fogyasztás visszafogottan nő, bár ezt az MNB párhuzamos számításai nem erősítik meg.

  • Gazdaság 2000-07-01

    Gázáremelés: a szolgáltatók is vesztesek
    A Mol és a kormány heves gázárvitája közben olyan döntés született, amely a gázszolgáltatókat rövidíti meg. Információnk szerint július elsejétől csökkenni fog a szolgáltatók árrése, bár éves szinten nullszaldóra jön ki számukra a végeredmény. Mindeközben Matolcsy György gazdasági miniszter lapunk érdeklődésére kijelentette: a Mol nem fogja eladni gáz-üzletágát.

  • Gazdaság 2000-07-01

    áthangolják a Széchenyi tervet
    áthangolják a Széchenyi terv irányszámait, 2001-2002-ben évi 30 milliárd forinttal szűkítik a lakásprogramot, a pénzt a turizmus, a kis- és középvállalkozás-fejlesztés, valamint az informatika programjaiba csoportosítják át - tudta meg a Magyar Hírlap. Matolcsy György gazdasági miniszter a Magyar Iparszövetség (OKISZ) közgyűlésén kijelentette: szeptember 1-ig véglegesítik a Széchenyi-programot. Az OKISZ sokallja a 40 ezer forintos minimálbért.

  • Gazdaság 2000-07-06

    Kopint-Datorg: Gyorsuló növekedés tetemes cserearány-veszteséggel
    Csúcspontjára jutott a világpiaci konjunktúra - értékel a Kopint-Datorg Rt. Öt és fél százalékos hazai növekedést jósolnak az év egészére. A növekedésnek köszönhető többleteket ugyanakkor igencsak megrövidíti az energiaimport-számla, az emiatt elszenvedett cserearány-veszteségek.

  • Gazdaság 2000-07-07

    Apadt a devizatartalék
    Június végén 11 milliárd euróra, az egy hónappal korábbinál félmilliárddal kevesebbre rúgott a jegybanki tartalékállomány. Ez pedig a külföldi befektetők jelentős osztalékkivonását sejteti, de a háttérben más, fizetési mérleget rontó tényező, esetleg újabb portfóliótőke-kivonás is állhat.

  • Gazdaság 2000-07-10

    Romlott a külkereskedelmi mérleg
    A külkereskedelem első öthavi hiánya 1,5 milliárd dollár, csaknem 260 millió dollárral romlott az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Külügyminisztérium. Balás Péter helyettes államtitkár kedvező fejleménynek tartja, hogy az átlagnál nagyobb mértékben bővült a ,hagyományos", azaz nem vámszabad területi kivitel, és hosszú idő után végre nőtt a CEFTA-tagországokba irányuló magyar export is.

A három Eörsi

A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója

(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.